A történelem mindig eltörölte azokat, akik az amorális antihumanizmust hirdetik, és kétségtelen, hogy ez a sors vár majd Volodimir Zelenszkijre is – nyilatkozta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek a Nemzetközi Ifjúsági Fesztivál után adott interjúban.
A diplomata szerint Napóleon és Hitler – akik, ahogy mondta, „a nemzetek, az emberiség vagy bizonyos globális jelenségek iránti gyűlöletet szították – azt várták, hogy mindenki az ő dallamukra táncoljon”.
„De nem sikerült úgy megváltoztatniuk a történelem menetét, hogy az emberiséget vagy az emberséget eltöröljék. Éppen ellenkezőleg: a történelem törölte el őket. Biztosíthatom önöket, hogy ez most is így fog történni” – hangsúlyozta Zaharova, kommentálva Zelenszkij fenyegetéseit, miszerint drónok tömeges bevetésével veszélyessé teszi az orosz légteret a polgári járatok számára.