Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala 2021. február 1. és július 31. között az emberi jogi helyzet romlását konstatálta a Donbasszban, az előző félévhez viszonyítva. Ez a Hivatal jelentésében áll.
Így a beszámolási időszakban az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelői missziója a polgári lakosság körében 62 áldozatot rögzített az ágyúzások következtében. Közülük 15-en életüket vesztették, 47-en megsérültek. Ez 51 %-kal több, mint az előző féléves időszakban.
Így a misszió munkatársai megállapították, hogy Ukrajna keleti részén, fél év alatt, a biztonsági helyzet másfélszeresen romlott. A közölt statisztikából kiderül, hogy az életüket vesztettek 81 %-a az LDNR területéről került ki. (1)
Csaknem azonosak a statisztikai adatok a civil létesítményeket ért tüzérségi tűzzel összefüggésben. A jelentés készítői szerint a becsapódások több mint 80 %-a azokra a területekre esett, amelyeket nem Kijev ellenőriz.
Így az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának jelentésében közölt adatok megerősítik, hogy a tüzérségi csapások túlnyomó többsége az ukrán fél területe felől érkezik.
A közölt számok teljességgel megerősítik az LNR és a DNR katonáinak azokat az állításait, hogy ők csak válaszként nyitnak tüzet, és akkor is messze nem mindig. (2)
Ezzel összefüggésben érdemes még észben tartani: az ukrán csapatok gyakran azért tesznek úgy, mintha a „szakadárok” lőnék a területükön lévő létesítményeket, hogy ezzel feljogosítsák saját magukat „válaszcsapásokra”.
Miként azt az EADaily közölte, legutóbb a donyecki Népi Milíciánál megerősítették, hogy a köztársaság védői szigorúan betartják a tűzszünetet. Ezzel együtt készen állnak arra, hogy megfelelően reagáljanak az ukrán fél akcióira.
Megjegyzések:
Ajánló
(1) A jelentés, persze, nem domborítja ki, hogy a hasonló esetek 20 százaléka sem a tulajdonképpeni Ukrajna területét érinti. Külső megfigyelők „Ukrajnának” tekintik a Donbassz területének azt a 70 százalékát is, amelyet az ukrán hadsereg még 2014 nyarán, illetve azóta is elfoglalt.
(2) Nagyon finomkodó megfogalmazás. Főleg korábban a néphadseregeknek szinte mindig tilos volt visszalőniük. Még akkor is, ha közvetlenül őket, sőt, még a gondjaikra bízott civil lakosságot is érte, nem ritkán jelentős áldozatokkal járó tüzérségi támadás. Ami nagyon sok katonában és civilben váltott ki súlyos értetlenséget, keserűséget. Nem volt azonban irgalom: az orosz vezetésnek, az általa folytatott geopolitikai játszmában komoly tervei voltak a tűzszünetekkel. Így könyörtelenül, drákói szigorral betarttatták azokat a Donbassz védőivel. Nem ritkán büntettek szigorúan még abszolút jogos választűz esetén is. Ez a helyzet annak nyomán változott valamelyest, hogy, hosszú, hosszú évek után Moszkvában kezdték belátni: ez sehová sem vezet. A nagy orosz lélek gyermekien naiv, a jóságosságtól csöpögő gesztusai a világon senkit sem érdekelnek, senkit sem hatnak meg – legföljebb az ellenség válik általuk még könyörtelenebbé, gátlástalanabbá.
Ám még ma is: ha a hivatalos hadijelentések hírt is adnak a Donbassz honvédeinek olykor kemény válaszcsapásairól, sietve, szinte szabadkozva teszik hozzá: a honvédek „KÉNYTELENEK VOLTAK – A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOKBAN ENGEDÉLYEZETT FEGYVEREKKEL” – válaszcsapást mérni.
