A megromlott orosz-ukrán kapcsolatok tükrében, több okból is érdemes röviden áttekinteni az oroszországi zsidók történelmi, kulturális, politikai szerepét, kitérőt téve a világ legtöbb országában jelenlévő antiszemitizmusra, és a közel-keleti helyzetre.
Lehet-e és kell-e azon vitázni, hogy melyik nemzet fogékonyabb a kirekesztő ideológiákra, hol és miért erősebb a zsidóellenesség? Mint a legtöbb gyűlöletkeltő sztereotípia esetében, a háttérben többnyire vallási és szociális tényezők állnak, de nem zárható ki az emberi gyarlóság, írigység, vagy éppen az államilag szponzorált propaganda szerepe sem.
Az orosz-ukrán konfliktus felszínre hozta a bűnbakkeresés évszázados gyakorlatának egy-egy krízishelyzetben megnyilvánuló jellegzetességeit. A Majdán eseményei után Kijevben hatalomra került erők között olyan politikusok kapnak szerepet, akik nyiltan antiszemiták, oroszellenesek, és az ukrán nacionalizmus talaján a zsidóság nyakába próbálják varrni a Krím elszakadását, vagy éppen Novorosszija oroszpárti törekvéseit. Miközben a hivatalos Kijev cáfolni igyekszik az antiszemitizmus vádját, az izraeli sajtó antiszemita megnyilvánulások sorát mutatja be, sőt beszámol arról is, hogy Ukrajnából tömegesen vándorolnak ki családok nagyrészt a zsidó államba. A Krím-félszigeten voltak olyan rabbik, akiket megfélemlített az ukrán vezetés, és a többévszázados orosz antiszemitizmusra hivatkozva, megpróbált arra bírni, hogy ítélje ez az orosz lakosság önállósodási törekvéseit.
Érdekes módon, Novorosszija zsidó lakosságát a másik oldalon is megpróbálták manipulálni és felelőssé tenni az ukrán erők atrocitásaiért. Ezek a próbálkozások szinte mind elvetéltek, mivel Novorosszija támogatói között ismert zsidó származású, orosz anyanyelvű személyiségeket is találunk. Ennek ellenére, a konfliktuszónában élő zsidó lakosság többsége megpróbál kimaradni az eseményekből, és a fellángoló antiszemita menyilvánulások elől külföldre (köztük Oroszországba és Izraelbe) menekül.
Putyin Oroszországában a zsidóság az államilag elismert vallási és etnikai csoportok közé tartozik, szabadon gyakorolhatja vallását, és nagyobb biztonságban érezheti magát, mint számos EU tagállamban. Az Orosz Föderációban szigorúan büntetik a rasszizmus és gyűlöletkeltés minden megnyilvánulását, így az antiszemita agitációt is.
Putyin és Netanyahu izraeli miniszterelnök
Teszik ezt nem csupán azért, mert Putyin elnök kiváló kapcsolatokat ápol a helyi zsidó közösségek vezetőivel, vagy zsidó gyökerekkel rendelkező befolyásos orosz személyiségekkel, hanem azért is, mert Oroszország többnemzetiségű és többvallású ország, melynek nem érdeke a nemzeti-vallási feszültségek fokozása. Az egységes Oroszország eszméje nem áll szemben a sokszínűséggel, mitöbb Oroszország nemzetközi megítélését is pozitívan befolyásolja.
Oroszország és Izrael Állam jelenlegi kapcsolatrendszere kiválónak nevezhető: Izrael mint a világ egyik vezető gazdasági és high-tech “nagyhatalma”, bármennyire is kisméretű ország, geopolitikai helyzete miatt kiemelten fontos Oroszország számára. A nemzetközi terrorizmus elleni harcban, Moszkva és Jeruzsálem számos területen tud együttműködni. Teszik ezt annak ellenére, hogy Izrael hagyományosan az Egyesült Államok legfőbb közel-keleti partnerének számít, míg Oroszországot az arab világ “mentoraként” emlegetik. A valóság ennél kissé összetettebb.
Ajánló
Ma a világ zsidóságának kicsivel több mint a fele Izrael Államban él, ezt követi az Egyesült Államok, Oroszország, és az Európai Unió. Izrael Állam ENSZ általi újraalapítása előtt, évszázadokon keresztül más volt a helyzet.
A Római Birodalom által felszámolt zsidó államiság következtében a zsidók többsége elhagyta történelmi hazáját, és számos országban több-kevesebb sikerrel illeszkedett be a helyi népek közé. A bibliai Júdeában és Izraelben két nyelvet használtak: a szakrális hébert, és a Jézus által is anyanyelvként beszélt arámit. Az évszázadok folyamán, a befogadó népek nyelvének elsajátítása mellett, megtartották a hébert mint a vallási élet nyelvét, de saját köznyelvet is kifejlesztettek (jiddis, ladin, júdeo-arab).
A zsidóság eltérő vallási, kulturális, öltözködési szokásai, a diaszpóra lét kezdeteitől fogva a keresztény világ kirekesztésének, ellenséges viszonyulásának, sokszor pedig erőszakos fellépésének lett táptalaja. Az ismeretlentől, vagy idegentől való félelem, melyet az egyházi körök sikeresen próbáltak egybeforrasztani a zsidó (!) Jézus zsidók általi meggyilkolásának vádjával, fokozatosan vezetett e népréteg társadalmi megkülönböztetéséhez, a gettósodáshoz, majd pedig a zsidó nép többmilliós tömegének ipari módszerekkel történő legyilkolásához. Az európai uralkodó körök folyamatosan használták fel a zsidó kártyát a társadalmi feszültségek és a szociális nehézségek csillapítására. Fontos észrevenni, hogy az elkülönülést nem a zsidóság kezdeményezte, hanem a keresztény államok politikai elitje és a katolikus egyház. A társadalmi emancipációhoz vezető rögös út alatt, jó néhány szakmát zsidók állami tiltás miatt egyáltalán nem űzhettek, így maradt nekik a keresztények által lenézett pénzügyi, gazdasági tevékenyég.
A muszlim területeken jóval nagyobb toleranciával viseltettek a zsidók iránt, bár vallási okok miatt ott is jónéhány megkülönböztetés érte őket. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy Granadában vagy Cordobában virágzott a muszlim-zsidó együttélés. A szefárd (vagyis: spanyol és portugál) zsidók kiűzetése az Ibériai félszigetről ismét csak a keresztények nevéhez fűződik, de Angliából és Németországból is milliós tömegek kényszerülnek elmenekülni Lengyelország, Magyarország, és Oroszország akkor még toleránsabbnak tűnő királyságaiba. A helyi egyházak befolyása miatt, sorsuk hamarosan ezekben az országokban is a megkülönböztetés lesz.
Oroszországban, Rettegett Iván majd Nagy Katalin cárnő idején csúcsosodik ki a zsidók üldöztetése, majd elkülönítése. Létrejön Európa legnagyobb gettója Vilniusztól Ukrajnáig. Megindul a zsidók elleni uszítás államilag ösztönzött, de nyilván a mélységesen előítéletes pravoszláv egyház kezdeményezésére felgyorsított elkülönítés szigorú politikája. Zsidók a 19 század közepéig csak igen ritkán telepedhettek le az orosz nagyvárosokban, számos esetben pedig a belügyi szervek jóváhagyásával került sor erőszakos pogromokra (még a huszadik század elején is). Ezek túlnyomó többségére a hatalmas területeket magába foglaló “Letelepítési Zónában” került sor, de a cári titkosrendőrség (Ohrana) önsztönzésére megírt és széles körben terjesztett “Cion Bölcsei” és más antiszemita koholmányok hatására, hamarosan Odesszát és Kisinyovot is eléri a fizikai terror. Érdemes megjegyezni, hogy a zsidókat Oroszországban (melynek akkor Ukrajna is része volt) etnikai csoportként tartották nyilván, és a tatárokhoz hasonlóan évszázadokon keresztül nemzeti elnyomásnak tettek ki. Az ukrán nép körében nemzeti hősnek tekintett Bogdan Hmelnyickij atamán “regnálása” alatt (17. század), a helyi – főként lengyel – földbirtkos nemességhez hasonlóan, a zsidókat is többezres népírtásnak tették ki.
A kedvezőtlen helyzet ellenére, Oroszország és annak főként litván területei a zsidó szellemi áramlatok, és vallási irányzatok virágzó központjaivá váltak. Tehették ezt az egymásra utaltság és az elkülönítés politikájának hol enyhébb, hol szigorúbb hullámai közepette. Oroszországban születik meg a cionizmus, mint a zsidó nép (!) nemzeti emancipációs törekvéseinek keleti irányzata.
Maga a cionizmus szó a Cion (Sion) szóból, vagyis Jeruzsálem alternatív megnevezéséből ered. A zsidók körében folyamatosan meglévő önkéntes vagy kierőszakolt asszimilációs törekvések mellett kezdetben gyengébb, majd egyre erősebb befolyásra lel az új nemzeti ideológia, melynek célja a zsidó nép felszabadítása, és egy saját országba, lehetőleg a zsidóság történelmi hazájába (Izraelbe, avagy a rómaiak által Palesztinára keresztelt területre) való letelepítése lesz. A cionizmus nyugati ágát a Budapesten született Herzl Tivadar tevékenysége jellemzi, aki egy fejlett, toleráns, a kisebbségek jogait is tiszteletben tartó, európai mintára felépülő zsidó államról álmodott. Izrael Állam kikiáltása után Herzl exhumált földi maradványait Bécsből Jeruzsálembe, a zsidó állam fővárosába szállították, ahol fényes külsőségek közepette örök nyugovóra helyeztek, a róla elnevezett hegyen (ez ma Izrael Állam nemzeti pantheonja).
Ajánló
Josef Trumpeldor, a cári orosz hadsereg híres zsidó származású tisztje, az orosz-japán háború ünnepelt hőse, később a cionista mozgalom egyik ismert vezetője Brit Palesztinában
Orosz illetve szovjet területen született számos zsidó híresség, mint Vilna Gaon, Liadi Sneur Zalman, Schneur Zalman Schneersohn (a lubavicsi vallási irányzat megalapítója), Anton Rubinstein zeneszerző, Marc Chagall festő, Abraham Goldfaden költő, Lev Landau szovjet fizikus, Borisz Paszternák orosz író, sőt jó néhány izraeli személyiség is, mint Chaim Weizmann, Izrael Állam első elnöke, Golda Meir későbbi izraeli miniszterelnök, vagy éppen Simon Peres izraeli államelnök, és Avigdor Liberman jelenlegi izraeli külügyminiszter.
Putyin Izraelben (katonai tiszteletadás)
Az orosz anyanyelvű, vagy az oroszt második nyelvként használó izraeliek száma ma már több mint egy millió. A hivatalos héber és arab mellett, az orosz és az angol nyelv is félhivatalos státuszt élvez a zsidó államban.
Érdemes megjegyezni, hogy Izrael Állam függetlenségi nyilatkozata a világ egyik legdemokratikusabb kiáltványa, mely alapját képezi a nem zsidó kisebbségek egyenjogú oktatási, nyelvi, vallási, és kulturális jogainak. Az arab nemzet, melynek részét képezi a hatvanas évek vége óta magát palesztinnak nevező nép is, mind a mai napig nem fogadta el a kinyújtott kezet, sőt helyette számos esetben a konfrontációt választja. Időközben felépült a világ egyik legfejletteb országa, a magas életszínvonallal bíró Izrael, mely arab szomszédai szemében nem csupán írigység tárgya, de a vallási és etnikai gyűlölelt céltáblája is lett. Említhetnénk itt a Hitlerrel szövetkező Hadsz Amin Al Husszeini, jeruzsálemi főmuftit, Jasszer Arafat PFSZ-ét, vagy éppen a Hamaszt, az Iszlám Dzsihádot, a Fatah-hoz közel álló kisebb-nagyobb terrorszervezeteket, melyek támadások sorozatával próbálják meg eltörölni az eltörölhetetlent. Izrael, mint független ENSZ tagállam, a saját állampolgárainak védelmére hivatkozva, keményen lép fel az őt érő támadásokkal szemben, akárcsak Putyin a kaukázusi terroristák cselekményei kapcsán. A nemzetközi terrorizmus, mely már nem csak Izraelt és a zsidókat veszi célba, középkori brutalitással üldözi a keresztényeket, köztük a nyugati államokat és Oroszországot is (lsd a Moszkvában elkövetett terrortámadásokat!).
Izrael, melynek kapcsolatai Obama elnök Amerikájával meglehetősen hűvösek, az amerikai szövetség fenntartása mellett új külpolitikai szövegtségeseket keres és talál: ilyen Azerbajdzsán, vagy az ISIS ellen küzdő kurdok, Oroszország, és India.
Netanyahu Moszkvában
Izrael Államot, mint minden független országot, lehet és kell is kritizálni, de önvédelmi jogának elvitatása nem más mint kettős mérce, és az antiszemitizmus egyik új megjelenési formája. Ez a fajta zsidóellenesség érdekes módon alkot szövetséget a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali (ultraliberális, pacifista, anarchista) ideológiákkal. Oroszországban látják és értik ezt a jelenséget, bár ott sem könnyű egyik napról a másikra megváltoztatni az egyszerű emberek fejében fellelhető évszázados, a szovjet korszakban is fellángoló, zsidóellenes sztereotípiákat.
Moszkva és Jeruzsálem kapcsolatrendszerének erősítését fémjelzi ugyanakkor a milliós orosz-izraeli és az oroszországi zsidó lakosság híd szerepe, de Izrael legutóbbi döntése is, melynek során beszüntette a katonai együttműködést Ukrajnával.
Írta:
Gavriel Ephraim Ben Yehuda
politikai elemző
