Ismeretes, hogy az orosz elnök megküldte az Európai Uniónak a NATO-nak és a FÁK-országoknak az európai biztonsági szerződés tervezetét. Az elgondolás — amelyet Dmitrij Medvegyev tavaly májusban ismertetett -, az orosz külpolitika egyik prioritása lett. A tervezetben javasolják, hogy a politikai és a katonai biztonság terén hozzák létre az osztatlan térséget az euró-atlanti övezetben, és véglegesen számolják fel a hidegháború örökségét. A dokumentumban az egyik alapelv a biztonság oszthatatlansága. Ez a fogalom annyit jelent, hogy a szerződésben részes bármely állam vagy szervezet nem erősítheti biztonságát mások kárára. Katonai segítséget nyújtanak a szerződés bármely tagjának, amennyiben azt agresszió éri. Az EBESZ-nek, az egyes volt szovjet köztársaságokat egyesítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, valamint az északi félteke valamennyi országának — Vancouvertől Vlagyivosztokig- ajánlják ezt a szerződés-tervezetet.
Jómagam nem lepődtem meg, hogy Oroszország nyugati parterei-főleg Európában- meglehetősen szkeptikusan viszonyulnak ehhez a tervhez. Ez inkább egyfajta ösztönös reakció, amelyet az diktál, hogy Európát kielégíti a 2. világháború utáni státus quo, és nem szereti, ha vélt nyugalmát háborítják.
Hiszen már a szocialista tábor és a Szovjetunió fájdalommentes eltűnése is bizonyos kényelmetlenséget jelentett Európának. Charles Pasqua volt francia belügyminiszter, akkor Párizsban, elégedetlen volt e folyamat miatt, amely szerinte teljes mértékben megváltoztatta az európai kontinens megszokott politikai tájképét.
Az Oroszország által javasolt projekt az európai biztonság architektúrájának legalább ilyen arányú változását jelenti. Talán túl általános lenne a javaslat? Nem gondolnám, mint ahogyan azt sem, hogy Moszkva elgondolása eredeti variációban megvalósítható lenne. Ugyanakkor feltételezem, hogy beindíthat egy hasznos vitát, amelyben az érdekelt országok konszenzusra juthatnának az európai biztonság problémáját illetően. Annál is inkább, mert maga Európa is egyre inkább tudatában van a jelenlegi rendszer anakronizmusának.
Az utóbbi húsz évben még soha nem volt annyira pragmatikus a Nyugat az Oroszországi Föderációról alkotott kép és az ahhoz való viszonyában, mint ma. Ugyanakkor Oroszországnak most szüksége van a pár területen modernizációra, amely elképzelhetetlen a Nyugathoz fűződő stabil és konstruktív kapcsolatok nélkül. Ezekre az alapelemekre építve lehetne megállapodni Európa új architektúrájában.
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)
