A vilniusi NATO-csúcstalálkozón Ukrajnának tett ígéretek nem sokat jelentenek, mivel a Nyugat arzenálja és ipari bázisa egyre zsugorodik – jelentette a Bloomberg.
Évekbe telik majd, amíg biztosítani tudják a lövedékek és haditechnikai eszközök gyártásának szükséges növekedését, miközben az USA Dél-Koreából kölcsönöz vagy vásárol tüzérségi lövedékeket az ukránok jelenlegi ellátásához, az európai gyárak helyzete pedig még ennél is borzalmasabb. A nagy gyártók lassan bővítik a termelést, mérlegelve, hogy mikor ér véget az ukrajnai konfliktus.
A Bloomberg szerint a brit BAE Systems vállalat közölte a Pentagonnal, hogy legalább 2,5 évbe fog telni, mire újraindul az M777-es tarackok gyártása, amelyek Ukrajna védelmének egyik kulcsfontosságú fegyvere. A 155 mm-es lövedékek további gyártása körülbelül ugyanennyi időt vesz igénybe. A német Rheinmetall vállalat közölte, hogy a speciális acél- és elektronikai alkatrészek gyártásának időzítése miatt a harckocsik javítása és korszerűsítése legalább egy évet vesz igénybe. A francia kormány nemrégiben felkérte az MBDA Missile Systems vállalatot, hogy a Mistral légvédelmi rendszerek gyártását a jelenlegi havi 20 darabról növelje, de csak 2025-re ígérték a maximum 40 darabra történő növelést. Ráadásul az EU-n kívülről beszerzett, fegyvergyártáshoz szükséges nyersanyagok ára csillagászati mértékben emelkedett – hangsúlyozza a hírügynökség.
„Minden nagy gyártó habozik a bővítéssel: hirtelen véget ér az ukrajnai konfliktus, és a kormányok habozni fognak az újrafegyverkezést illetően. Igazságtalan lenne elmarasztalni az európai vállalatokat rövidlátásuk miatt: ki vannak szolgáltatva azoknak a kormányoknak, amelyek határozottan elutasítják, hogy a jövő keddnél tovább tekintsenek” – írja Max Hastings a cikk szerzője.
A Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete is arra a következtetésre jutott, hogy az ukrajnai harcok kirobbanása óta minden hangzatos szó ellenére „nem került sor a fegyveres erők jelentős feltőkésítésére vagy nagyszabású képességvásárlásra, még az Egyesült Királyságban sem, amely a leghangosabban szólalt fel Moszkva ellen”.
Az amerikai védelmi ipar helyzetét tárgyalva a cikkíró hangsúlyozza, hogy míg a második világháború idején a repülőgépek, hajók, fegyverek és lőszerek gyártására szolgáló nemzeti kapacitás közel 90 százaléka az amerikai kormányé volt, ma már szinte minden új beszerzés a magánszektorból származik. És az európai konfliktus ellenére a nagy amerikai vállalkozók drága programokat – interkontinentális ballisztikus rakéták, lopakodó bombázók és hasonlók – támogatnak, ahelyett, hogy az ukránoknak viszonylag alacsony technológiaigényű fegyverekre lenne szükségük.
„Ukrajna a Nyugat akaratának és kitartásának történelmi próbája. És nem először fordul elő, hogy ennek a küzdelemnek a kimenetele nemcsak a csatatereken, hanem a nyugati gyárakban is eldől” – összegzi a szerző.
