Alexander Mercouris egy kiskonferencián adott elő a jelenlegi geopolitikai helyzetről. Bevezetésként leszögezte, hogy a háború tesz lehetővé rengeteg emberiség ellenes bűncselekményt. Ezért a politika feladata a béke megőrzése. Ehhez fontos, egyrészt, a nagyhatalmak közötti kölcsönös tisztelet: egy nagyhatalom nem erősítheti saját biztonságát egy másik nagyhatalom biztonságának rovására. A közép is kisebb hatalmaknak is jelentős szerepük van a béke megőrzésében: nekik arra kell vigyázniuk, hogy a nagyhatalmaknak ne sikerüljön őket erőszakkal vagy manipulációval a saját oldalukra állítaniuk őket, különösen, ha ez konfliktusokhoz vezethet. Mercouris szerint erre történelmi példák: Szerbiát Oroszország mozgosította az első világháborúban, Görögországot később az Egyesült Királyság, Izraelt jelenleg az USA. Valószínűleg Ukrajna is ide sorolható.
A világpolitikában a XVI századtól a XX. századig Európa a központ. Maga a „nagyhatalom” szó is Európai találmány. A nagy háborúk általában európai nagyhatalmak között folytak, mert az európai nagyhatalmak egymással konkuráltak. A világháborúkat is ilyen konkurenciák okozták. Valójában európai nagyhatalmak közötti konfliktusok voltak, de mivel Európa a határain túl gyarmatosított, ezért lett ezekből a konfliktusokból világháború. Fontos megjegyezni, hogy volt egy ország, amely magára mint európai jellegű nemzetállam tekintett, és nagyhatalom volt, de nem gyarmatosított: Oroszország. A fenti tézisre vannak kivételek, mert pl. az USA mindkét világháborúban részt vett, és az USA földrajzi értelemben nem európai, valamint a második világháborúnak már a kezdetén szerepet játszik Japán is. De a két világháború nagyrészt Európában zajlik.
Bár az 1960-as években a gyarmatok kezdenek felszabadulni, még nem játszanak döntő szerepet a világpolitikában. A „hidegháború” központja is Európa.
Oroszország a XVIII. századtól számít európai nagyhatalomnak. A XIX. és a XX. században az orosz kulturális elit egy része Oroszországot európai jellegű nemzetállamként szeretné definiálni, de fontos megjegyezni, hogy már akkor is volt egy ezt ellenző áramlat, pl. Dosztojevszkij, akiknek a tagjai Oroszország sajátos jellegét helyezték előtérben. A Nyugaton él egy nagyon erős tévhit Oroszországgal szemben ami az 1917-es forradalommal kapcsolatos. Ez a forradalom Nyugaton úgy jelenik meg, mint egy esemény, amely Oroszországot eltávolította a Nyugattól. Oroszországban ez pont nem így van: ott úgy gondolják, hogy akkor a szocializmus, egy nagyon is nyugati eszmerendszer került hatalomra. A szocialista időszakban még jóval erősebb volt Oroszország európai identitása mint napjainkban. Amikor Sztálin beszédet intézett a Vörös Hadsereghez, felhívta a figyelmüket, hogy amit tesznek az nem puszta honvédelem, hanem Európa felszabadítása is a fasizmus alól. A szovjet idők popkultúrájában népszerű volt „A tavasz tizenhét pillanata” c. sorozat, amelyben Stirlitz, a szovjet kém, egy keresztény pappal együtt küzd a fasizmus ellen.
A nemzetközi politika szempontjából most egy forradalmi pillanatnak lehetünk szemtanúi, és ezt Kína felemelkedése okozza. A rend ma már Európától egyáltalán nem függ. Az USA és Oroszország bizonyos fokig európai jellegű, Kína egyáltalán nem az. Ez az új helyzet demoralizálja Európát. Kína ipari potenciálja ma már háromszorosa az USA-énak, és emellett más országok is kezdenek emelkedni, pl. India.
1969-ben a BBC-n volt egy „Civilizáció” c. műsor. Ez a műsor szinte csak Európáról szólt. Európán kívül csak az USA kapott szerepet benne, de olyan nagy kultúrák, mint Kína vagy az Iszlám egyáltalán nem. Ez a szemlélet akkoriban teljesen elterjedt volt Európában. Részben ez okozza a demoralizációt amelyhez egy komoly gazdasági válság is párosul.
A 2008-as pénzügyi válság óta az USA elsősorban a saját szövetségi rendszerét kezdte el konszolidálni, de emellett célja az is, hogy Oroszországot is a saját oldalára állítsa. Emiatt az orosz irányú nyomásgyakorlás állandó, az ukrán konfliktus is példa.
Az orosz felfogás szerint az ukrán-orosz konfliktus egy konfliktus Oroszország és az egész Nyugat között. Lényeges szemléletválás orosz szempontból, hogy az oroszok úgy érzik, hogy a Nyugat, különösen Európa, elárulta őket. Ők vért áldoztak Európa felszabadításáért, és ezt Európa így köszöni meg. Emellett az oroszok úgy gondolják, hogy az európaiak lenézik őket, nem egyenlő félként tekintenek rájuk. Emiatt Oroszországban erősödik a Nyugat és Európa ellenesség.
Emellett az Oroszországról alkotott orosz felfogás is változik. A Kreml szerint Oroszország nem egy európai jellegű nemzetállam, ma már a „civilizációs állam” a jellemző szóhasználat, miként az elhangzott Vlagyimir Putyin Indiában tett látogatásakor. Nem törekednek többé jó viszonyt fenntartani Európával, viszont partneri viszonyt sikerült kialakítani Kínával, Indiával, és sok más Európán kívüli országgal.
Mercouris itt felhívja a figyelmet, hogy ezzel párhuzamosan az USA-ban is van egy szemlélet, amely, Európával szemben, Oroszországra partnerként tekint. Mercouris itt névtelen ismerősökre hivatkozik akiknek szerepe van az USA politikában és hadseregben, és politikai felfogásuk szerint a „keresztény jobboldal”-hoz tartoznak. Ezek az emberek általában azt vallják, hogy az ukrán-orosz konfliktusba Európa „rántotta be” az USA-t, és USA semmit sem nyer Oroszország elszigetelésével. Ezek az emberek azt is kritizálják amikor az USA saját magára mint európai jellegű országra tekint. Emellett aggodalmukra ad okot az is, hogy az USA-ban is csökken az életszínvonal, Kína mögött kezd az USA is technológiákban lemaradni, tovább, szerintük az USA vezetés minden nemzetközi probléma megoldását a hadsereg bevetésében látja.
Mercouris utolsó észrevétele, hogy a világ nagy része nem szankcionálja Oroszországot. És ez is egy nagy változás a régebbi helyzethez képest. Régen Európa be tudott húzni távoli országokat a konfliktusaiba. Manapság, bármekkora hanggal kiabálnak az európai politikusok, hogy Oroszország milyen csúnya, és szankcionálni kell, Afrika, Kína, India nem hajlandó az Oroszországgal való jó kapcsolatokat Európa kedvéért feláldozni. Sőt, ma már az USA is vacillál.
Az új világban Európa szerepe minden fronton egyre visszaszorul. Nem Európa az etalon és a fontos döntéseket nem itt hozzák.
De vajon ehhez az új helyzethez az európai kis hatalmak vezetői mikor fognak alkalmazkodni?
