Michael Hudson, a világ egyik vezető független közgazdásza, új könyvet írt, címe: The Destiny of Civilization: Finance Capitalism, Industrial Capitalism or Socialism. Kiváló kézikönyv arról, hogy hol tartunk, ki van a volánnál, és hogy azok akik a volánnál vannak azok kikerülhetőek-e.
Vágjunk egyből a dolgok közepébe! Hudson a “vidd a pénzt és fuss” étosz elemzésével kezdi, amely az amerikai ipar leépítéséhez vezetett. Az USA cégek bevételének 90 százalékát “részvények visszavásárlására és a tőzsderészvények osztalékának kifizetésére használják”.
Ez a finánc-kapitalizmus politikai stratégiájának csúcsa: “az állami szektort megkaparintják, a pénzügyi és banki hatalom” a Wall Streethez, a City of Londonhoz és más nyugati pénzközpontokhoz kerül.
A globális dél könnyen felismeri a birodalmi modus operandit: “Az USA katonai és pénzügyi imperializmusának stratégiája kliens-oligarchiák és diktatúrák létrehozása, valamint a szövetségeik karjának hátracsavarása, hogy segítsék a kijelölt ellenségek elleni küzdelmet, nem csak a háborúk, hanem a birodalmi nemzeti belső költekezésének finanszírozása által.” Ez az Oroszország és Kína által hirdetett multipoláris világ antitézise.
Röviden, a jelenlegi Hidegháborút 2.0 “az USA központú finánckapitalizmus vívja: gyarmati oligarchiákat támogat azon nemzetek ellen, amelyek önálló alapot szeretnének felépíteni a saját jólétük érdekébe.”
Hudson Arisztotelészt idézi: a finánc-oligarchia érdeke, hogy hatalmát a társadalom érdekei ellenében érvényesítse: “A történelem folyamán a pénzügyi osztály húzta a legnagyobb hasznot a birodalmakból. Ők voltak a birodalmak “adószedői”.”
Ajánló
Ebből következik, hogy a fináncintézmények befolyással bírtak a birodalom politikájára, és arra a stratégiára, amely tudatosan gátolta egyes régiók fejlődését: az IMF nyomása volt az az eszköz, amely a “az állami infrastruktúrákat privát monopóliumokká változtatta, és a huszadik század munkásmozgalmi reformjait visszafordította”, mert csak ezek árán volt hajlandó kölcsönöket adni.
Az USA globális stratégiájára jelentős kihívást jelentett a “el nem kötelezett országok” mozgalma, amelyet Belgrádban alapítottak 1961-ben, és amelynek 120 nemzet volt a tagja, 27-nek volt megfigyelőstátusza. Az USA a mozgalom ellen etnikai háborúk szításával és a színes forradalmak korai változatával küzdött – diktatúrákat épített ki, Suhartotól Pinochetig.
A végeredmény a kataklizmikus Houstoni találkozó volt, 1990, December 19-én, ahol megünnepelték a Szovjetunió felbomlását. Hudson itt arra is emlékeztet, hogy az IMF és a Világbank egyből “útmutatót készített az orosz vezetőségnek, hogy vezessenek be megszorításokat, és hogy szabaduljanak meg a nemzeti vagyontól – adják el akárkinek – egy “sokkterápia” hullám keretén belül, hogy a szabad vállalkozás és a neoliberalizmus érvényesülhessenek.”
Ajánló
Az adósságcsapda
Az új hidegháború mögött, nyugati részről, az 1990-es évek utáni nosztalgia áll, amikor a Dollár-Diplomácia mindent megtett, hogy az ország összes országának gazdasága felett kontrollt szerezzen. Az új hidegháború nem csak Oroszország és Kína ellen szól: minden olyan ország ellen amely ellenáll az USA-szponzorált privatizációnak és pénzügyi rendszernek.
Hudson szerint Kína jelenlegi politikája sok hasonlóságot mutat az USA 1865-1914 közötti protekcionizmusával. Az ipar állami támogatásban részesült, az közszférában jelentős beruházások történtek. A szociális kiadások (oktatás, egészségügy) mind a dolgozók jólétét emelték, és egyben a produktivitást is növelték. Ez nem marxista alapon ment, az intézkedések az iparosodáshoz illeszkedő szociális és gazdasági rendszer logikáját követték.
De ezután a finánckapitalizmus (ha úgy tetszik kaszinókapitalizmus) vette át a hatalmat. Az USA gazdaságra jellemzők lettek a mezőgazdasági túltermelés, az információ-technológián belüli monopóliumok (mely technológiák a hadiipari kutatások melléktermékei), a hadipar, valamint a gyógyszeripari szabadalmak feletti monopóliumok (amelyekhez a kutatást közpénzből finanszírozták). Ezek a vállalkozások úgy jutottak profithoz, hogy közben adómentességet élveztek, részbe az off-shore bankközpontjaiknak köszönhetően.
És a birodalom jelenlegi állapota ennek a folytatása: a befektetők és a Dollár-Diplomácia teljhatalma. A prosperitás már csak a felső egy százalékra vonatkozik. Az is egy következmény, hogy az USA illegális szankciókkal sújtja Oroszországot, Kínát, és bárki mást aki a diktátumoknak ellenáll.
Az USA gazdaság a késő római birodalom gazdaságának egy béna remake-je. A befektetők uralma függ a külföldön állomásozó hadseregektől. Az ingyen ebéd miatt aggodalom miatt, az USA Eurázsiát 750 katonai bázissal vette körül.
Itt Hudson Lactantiusra utal, aki a késő harmadik században írt, a római birodalom “Divine Institute”-jairól, és ezzel párhuzamot von a római és az amerikai változatok között:
“Hogy a többséget rabszolgasorba taszítsák, a kapzsi elit a élethez való szükségleteket felhalmozta és elzárta, hogy csak nekik jusson belőle. Mindezt nem az emberiség érdekében tették (mely fogalomról nem is nagyon vettek tudomást), csupán mohóságból és pénzsóvárságból. Az igazságra hivatkoztak amikor olyan törvényeket hoztak, amelyek ezt a többségtől való rablást igazolták. Hatalmuk eszközei voltak olykor a tekintély, máskor a nyers erő, vagy a nyílt gonoszság.”
Szocializmus vagy barbarizmus
Hudson tömören összefoglalja, hogy mi a világot érintő kulcskérdés. A pénz, a hitel, a föld, a természet erőforrásai és monopóliumai vagy magánkézben lesznek, ezesetben a befektető-oligarchia kezében koncentrálódnak, vagy a köz érdekében, a jólét és növekedés érdekében hasznosulnak. A konfliktus két gazdasági rendszer, a finánckapitalizmus és a szocializmus között folyik.
Hudson egy programot is felállít, amely a befektető-osztály hatalmát korlátozná, és amely útmutató a globális dél küzdelméhez. A főbb pontok: a természeti kincsek köztulajdonba vétele, a kulcs-infrastruktúra köztulajdonba vétele, nemzeti szuverénitás, különösen pénzügyi szempontból (pénz és hitel állami szabályozása), fogyasztók és munkavállalók védelme, tőke-kontroll (a hitelfelvételek más pénznemekben való felvételének korlátozása), a munka nélküli bevételek megadóztatása, progresszív adórendszer, ingatlanadó (azzal a céllal, hogy megakadályozza, hogy a bankok hitelek formájában nyerészkedhessenek az ingatlanok értékének emelkedésén), a gazdasági többletet közérdekű befektetésekre fordítani; és az élelmiszer terén minden nemzetnek öellátásra törekedni.
Mivel Hudson az alapokat részletesen kielemezte, a végére csak egy kérdésem maradt, amelyet személyesen fel is tettem neki. Mit gondol a párbeszédről az Eurázsiai Gazdasági Unió és Kína között, valamint hosszabb távon Oroszország és Kína között, ami az alternatív pénzügyi rendszer felállítását illeti? Sikerül majd a világ számára lehetőve tenni, hogy ezen keresztül elkerüljék a birodalom általi pénzügyi abúzust?
Hudson nagylelkű volt irányomban, és a válasza a kérdésemre egy könyvfejezet anyagát tömören összefoglalta: “Minden reformnak, ahhoz, hogy sikeres legyen, széleskörűnek, azaz rendszerszintűnek kell lennie, nem csak egy országban érvényesnek. Manapság a nyugati gazdaságok fináncgazdaságok, a hitelintézmények mind magánkézen vannak, így ezek az intézmények úgy tesznek szert előnyökre, hogy az ipari termelés közben hátrányokat szenved. Ez a rendszer lepraszerűen terjedt el egész gazdaságokban, a kereskedelmi minták (USA mezőgazdasági és olajexporttól, valamit IT technológiától való függés), a munkavállalókkal való bánásmód (a szakszervezetek ellenzése, és a megszorítások), a földtulajdon (a termőföld külföldi tulajdonban van, az országok nem önellátóak élelmiszerekben), és a gazdaságtudomány maga (amely a fináncintézményeket a GDP részének tekinti, ahelyett, hogy parazita-intézményeknek tekintené őket, amelyek erőforrásokat szívnak el a munkavállalóktól és az ipartól).
Hudson szerint: “ahhoz, hogy a globális dél felszabaduljon az USA és szövetségesei által a világra erőltetett ragadozó szellemű pénzügyi politikától, az egyes országoknak önállóságra kell törekedni olyan területeken mint az élelmiszertermelés, energiaellátás, technológia, és az alapszükségletek ellátása. Természetesen ez azt is jelenti, hogy fel kell építeni az alternatívát az USA “szabad piac” (free trade) rendszerével szemben, de azzal a rendszerrel szemben is, amelyet az USA “igazságos piac” (fair trade) is, mert ez csak egy hipernacionalista válotazata az előzőnek, amelyben a külföldi versenytársakat az USA “igazságtalannak” bélyegzi. Fel kell építeni az alternatívákat az IMF, a Világbank, és a WTO helyére (az utóbbiból Oroszország nem rég távozott). Az alternatíva felépítésehez katonai jellegű koordináció is szükséges, amilyen az SCO (Sangháji Együttműködés Szervezet), amely védelmet nyújt az USA finánctőke által szponzorált militarizmus ellen.”
Hudson látja a fényt az alagút végén: “Arra a kérdésedre, hogy Oroszországnak és Kínának sikerülni fog-e ezt a jövőképet érvényesíteni a “globális dél” és Eurázsia országai között, az nyár végére világos lesz. Az Ukrajnában folyó NATO-háború egyik (szándékos) mellékterméke az energia és az élelmiszerárak emelkedése (a szállítási költségekkel együtt). Ez a helyzet a globális dél országainak fizetési mérlegeit deficitbe fogja taszítani, válságot fog előidézni, és nagy az esély, hogy a dollárban jegyzett adósságaikat nem fogják tudni finanszírozni.”
A globális dél számára a legnagyobb kihívás hogy elkerüljék az államcsődöt:
“Az USÁ-ban történt kamatlábemelés erősítette a dollárt, nem csak az euróval vagy a japán jennel szemben, de a globális dél országaival szemben is. Ez azt is jelenti, hogy a pénforrásaiknak jóval nagyobb százalékát kell az adósságaik finanszírozására fordítaniuk – és az államcsődöt csak akkor kerülhetik el, ha lemondanak az élelmiszerről és az energiáról. Melyiket fogják választani? Az IMF felajánlhat bizonyos eszközöket az adósságok további finanszírozására, de ez az adósságok növekedését okozná, továbbá arra kötelezné őket, hogy még többet adjanak el a nemzeti vagyonukból, az erdeikből, a vízükből, a természeti kincseikből, és hogy még több megszorítást vezessenek be.”
Hogy fognak a dollár okozta adósságcsapdából szabadulni? “Szükségük van egy kritikus tömegre. Az 1970-es években, amikor az Új Nemzetközi Gazdasági Rend fogalma szóba került, akkor kritikus tömeg nem jöhetett létre. De a jelenkorban, Kíná hatalmának, Oroszország erőforrásainak és más országok (Irán, India, sok Kelet- és Közép-Ázsiai ország) támogatásának köszönhetően ma már épül az alternatíva. Az új gazdasági berendezkedés már a láthatáron van. Ha sikeres lesz, akkor az utolsó évszázad, és azok az a rendezetlenség amit hátra hagyott, mindössze a történelem kerülőútjának fognak tünni, és a klasszikus közgazdaságtan szociális elvei fognak érvényesülni. A piac szabad lesz – szabad a haszonhajhászó egy százaléktól, szabad a monopóliumoktól, és szabad a ragadozó finánctőkétől.”
Hudson végül összegzi, hogy miről szól az Új Hidegháború:
“Tömören, ez egy új konfliktus két különböző szociális rendszer között, két külöböző filozófia között. A kérdés, hogy a gazdaságot a neo-liberális pénzügyi központokban tervezik, a washingtoni neo-konzervatívok támogatásával vagy érvényesülnek-e azok a XIX. és XX. századi szocialista elvek, amelyekben van “piac” de a társadalom szabad az egyszázalék profitéhségétől? A természetes monopóliumokat, mint a földeket, vagy a természeti kincseket, az egyes országok növekedésére ls fejlesztésére fogják fordítani, vagy a pénzügyi körök szolgálatába fogják-e állítani, mely esetben a kamatok forrásokat fognak elvonni a fogyasztás és fejlődés elől? És a legfontosabb kérdés: az államoknak sikerülni fog-e a bank és pénzügyi rendszerek kézbevétele, hogy a nemzetek jólétének érdekét szolgálják, vagy maradnak az állami bankok, köztük a jegybankok és központi bankok a magánbankok érdekeinek szolgálatában?”
