Volt egyszer, hol nem volt, sajnos valóban volt 1932-33-ban, azaz a Szovjetunió korai éveiben egy nagy ukrán éhínség, az ún. „golodomor”, vagy ukránosan „holodomor”. A „gólod” amúgy éhséget, a „hólod”. pedig hideget jelent. Van hát tétje a ‘h’ és ‘g’ betűk váltogatásának.
Mondhatnám azt is, hogy az orosz nemzet lerázta a saját nyakáról és az ukránokéról is a cári idők illetve viszonyok tespedtségét, hát akkor meg miért nem hurráztak az ukránok az orosz testvéreikkel együtt? De nem tudok jó szívvel hozzányúlni ehhez a kínálkozó érvhez. Ugyanis ekkora területen ekkora népességgel a korabeli viszonyokból valószínűleg senki sem tudott volna többet kihozni, mint amennyit a cárok végül-is kihoztak.
Korábban többször is érintettem azt a témát, hogy amíg Nyugat Európában egy vezető réteg rákapott a csak a háborúk után megnyitható speciális gazdasági lehetőségek ízére, illetve „rászakosodott” erre a helyzetre, és mára már az ún. „túlnépesedést” kalibrálni hivatott filozófia-pótlékaik legitimitását próbálják „fő-sodratú marketingkommunikáció” gyanánt szégyenérzet nélkül eladni, addig a Keleti Tájakon alig volt olyan csetepaté, amit ne tudtak volna valamilyen később is sokáig működőképes kompromisszummal gyorsan lezárni. Tekintse át bárki a keleti és nyugati tájak történelmi távlatait, és ez a különbség fogja kiszúrni a szemét.
Tehát a nyugati felfogás tulajdonképpen valódi problémákat „kezelt” a mészárszék-színvonalú filozófiájával, míg a keleti felfogás még a tartós szegénység, és egy-egy éhínség kritikus kockázatának apropójából sem fanyalodott rá erre a „fejlett” nyugati felfogásra.
Nos, a hivatkozott ukrán éhínség az első nagy gazdasági világválság végére esett. Ha tehát feltételezzük, hogy a szovjet vezetés mindent megtett az ilyen malőrök elkerülése érdekében, akkor még dicséret illeti, amiért nem az egész világválság alatt, hanem csak annak legvégső fázisában csaptak össze a hullámok a feje felett.
Amúgy magára a Világválságra vonatkozóan a történészek egyetértenek abban, hogy ha az nem lett volna, akkor minden bizonnyal a Második Világháborúra sem került volna sor. Ugyanis alig lett majdnem vége az Első Vh.okozta gazdasági következmények felszámolásához szükséges időszaknak, rögtön jött a Világválság, ami kedvezett a nekikeseredett tömegeknek tetsző „megoldáskeresők” konjunktúrájának. Mellesleg a kommunista-szimpatizánsok nyugati tömegek közti felszaporodási folyamatainak is kedvezett a hivatkozott Első Világválság.
Amúgy a Világválság a „túltermelés” okozta árzuhanásra hivatkozva a tengerbe öntött burgonya és gabonatermések hírével kezdődött. . . . Szóval sem a nyugati, sem a keleti, viszont nyugatbarát nézőpontoknak nincs etikai fedezetük az éhínségek okait bárkire „ráosztani”, főleg kizárólagos értelemben, ami a mai ukrán slamasztika mozgatórugója. Hasonló éhínség amúgy Németországban is volt. Pl. Johannes Greber úgy mentett meg sok német gyereket, hogy átment Hollandiába, és ott a katolikus családoknak azt mondta, hogy a protestánsok X gyereket már elvállaltak, mire átsétált a protestánsokhoz, és ennek a trükknek a fordítottját sütötte el feléjük. Végül minden térfélen igaza lett Grebernek, és legalább azok a gyerekek nem éheztek, akikre ki tudta terjeszteni ezt a tevékenységet.
Oroszország út- és vasúthálózata a cári idők öröksége gyanánt el volt maradva az európai összképtől. Ez a hiányosság az I. Vh hadműveletei alatt is éreztette a hatását a cári csapatok hátrányára. Sőt, ez a lemaradás még Hitler hadmozdulatait is sárban-dagonyázássá változtatta ősszel, illetve eszkimó-tréninggé a téli időszakban. Tehát egy éhínségnek akár a megelőzése akár a menet közbeni csillapítása és mihamarabbi felszámolása sokkal több akadályba ütközött, mint bárhol máshol ütközhetett volna. Nem mellesleg Vidkun Quisling, későbbi náci kollaboráns norvég miniszterelnök a politikai pályafutását a Nemzetközi Vöröskeresztnél kezdte, nevezetesen az ukrajnai éhínség segély-műveleteinek „éles bevetéseiben”. Tehát senki nem mondhatja, hogy amikor Sztálinnak a körmére égett ez a sajnálatos népélelmezési slamasztika, akkor ne engedte volna be a nemzetközi segélyszervezeteket. A Wikipédia is írja, hogy ama idők szovjet éhínségeinek csak egyik fejezete volt az ukránok éhínsége.
Az oroszok ellen a golodomor apropójából hörgő és vicsorgó ukránok méltóztassanak nem megfeledkezni arról az „apróságról”, hogy azokban az időkben is, és azóta napjainkig is egyfolytában zajlik az a jelenség, hogy ukrajnaiak önmagukat válaszút előtt találva úgy döntenek, hogy ők pánszlávok: Azaz ha ezt a magasztos elvet Moszkvában színvonalasabban képviselik, akkor ők a maguk részéről „ukrajnai tapasztalatokkal is rendelkező oroszok” és kész! Ez a folyamat soha nem zajlott visszafelé, és éppen manapság dől el véglegesen, hogy soha nem is fog!
Nos, Sztálin állítólag egy nagy adag gabona-vetőmagot eladatott a külpiacokon, míg más források szerint odahaza nem tartotta azt meg a következő évi vetéshez, hanem a kenyérgyárakba küldette a nép élelmezésére. Feltehető tehát, hogy ennek a két megoldási klisének valójában a kevert változata érvényesült a gyakorlatban. Ha pedig a Sztálini Kreml ezt tette, akkor a vezetői nézőpontú logikai panoráma iránti egészséges empátia jegyében (-ami ugyebár vagy rosszul, és hiányosan, vagy fordítva működik némely ukránok esetében-) a következő szempontot célszerű kidomborítani: Nevezetesen, hogy a korabeli központi szovjet vezetés ezekkel a lépésekkel valójában időt nyert a probléma érdemi kezeléséhez, amennyiben tűzoltó-munka keretei közt akár eladott gabona-vetőmagot, akár a napi élelmezésre csoportosította azt át. Tehette ezt olyan téves, esetleg célirányosan szabotőr belső értesülésekre alapozva, hogy
– vagy mégis van elég gabona, (-ez a népszámlálási adatokból kiinduló négy alapműveletes matematikai feladat-)
– vagy majd később tudnak valahonnan beszerezni élelmezési célú gabonát.
Amikor az előbbi értesülés passzívan félreszámolt vagy aktívan félrevezetett utóélete nyilvánvalóvá vált, addigra viszont a második tétel eredeti információi bizonyulhattak hamisnak. Ezek mind olyan tételek illetve összefüggések, amelyeket ha akkoriban össz-szovjet szinten Kijevre bíztak volna, abban az esetben a tragédia nyilvánvalóan még jobban kiterebélyesedett volna.
Összefoglalva: Ha Sztálin és a korabeli Kreml iránt kritikusak vagyunk, de semmiképpen nem felületesek, akkor is le kell szögeznünk, hogy a Nyugati Félteke Világválsága (-annak ellentmondásai, illetve még mindig a németek és oroszok ellen irányuló operatív kísérletezései-) jóval több mint 50%-ban okolható a tragédiáért, illetve elmarasztalható miatta. Gondoljunk bele, hogy az I. Vh. utóélete felértékeli a Dollárt, amely pénznemet némely bankokból mesterségesen kivonnak. . . . Mire a gazdasági vezetők megtalálják ennek a trükknek az ellenszerét (-mellesleg ez a libikóka tulajdonképpen a napjainkig zajlik-), addigra pont éhen is halt pár millió ember.
Ha ezt az egyszerű összefüggést ma némely ukránok másképp szeretnék látni és láttatni, akkor valószínűleg kijelenthetjük a követezőt: Nevezetesen, hogy amíg ezeket a máig a Nyugatra nézve nem-hízelgő összefüggéseket valaki nem magyarázza el nekik rendesen és határozottan, sajnos egészen addig el fog húzódni ez az egész térséget nyugtalanító és sorvasztó slamasztika.
Szabó Tamás
kiegészítés: Golodomor hivatalosan: http://hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor
