Oroszországban megemlékeznek a szovjet csaptok sztálingrádi győzelméről. Ez a csata 67 évvel ezelőtt, 1943. február 2-án a német fasiszta hódítók teljes vereségével végződött. A történészek értékelése szerint a 200 napon át tartó csata volt a II. világháború leghosszabb és legküzdelmesebb ütközete. Sztálingrád felszabadítása fordulatot hozott a háború menetében. A fasiszták veresége közel 1,5 millió fő volt a halottakat, a sebesülteket és a foglyokat összesítve. A megemlékezés kapcsán országszerte veterántalálkozókat tartanak.
A Sztálingrádi csata a második világháború éveiben a világtörténelembe mint a legnagyobb ütközet került be, amelyben példátlanul sok ember és haditechnika vett részt. Február 2-án 67 évvel azelőtt a Volga partjain dőlt el a világ sorsa – még ha ez esetleg fellengzősen is hangzik. A 200 napot és éjszakát tartó csata a Szovjet Hadsereg győzelmével végződött a fasiszta bitorlók fölött. A szovjet hadsereg egyszerre öt hadsereget vert szét: két németet, két románt és egy olaszt. Paulus tábornok, a Wehrmacht 6. hadseregének parancsnoka fogságba került.
Csak pokolnak nevezték azokat a rettenetes napokat a túlélő tanúk. Mindkét részről a csatában több mint 2 millió ember vett részt, 2-2 ezer tank és repülőgép, mintegy 26 ezer ágyú. 1942. július 17-én, Sztálingrád védelmének első napján nehéz volt előrelátni, ki lesz a győztes. Túl hatalmas volt az ellenség hadereje – a csata első hónapjaiban sokszorosan meghaladta létszámában a szovjet katonaságot. De a város védői készek voltak a végsőkig kitartani. „A Volga mögött nincs számunkra föld” – mondták a harcosok.
A fasiszták bombázásai romba döntötték a várost. Azután utcai harcok kezdődtek, nem kevésbé súlyosak és gyötrőek. A harcok a földön és a levegőben is folytak – emlékszik vissza Pjotr Bazanov, a Szovjetunió Hőse. Akkor, 1942-ben, ő még egészen ifjú, 19 éves pilóta volt. Mai napig emlékszik első berepülésére:
December 5-án lőttem le az első repülőgépet. Ez Junkers szállítórepülőgép volt. Felszálltam az ügyeletes kötelékből, és éppen csak behúztam a kerekeket, amikor a gépem célpont lett, én leadtam egy sortüzet és felszálltam a felhők közé. Szörnyű ma minderre visszaemlékezni. A németek igyekeztek kitörni a Volgához, egyidejűleg 300-400 gép volt az égben. De mi nem engedtük őket, és légi csatákat folytattunk. Rettenetes veszteségeink voltak. De mindannyian azt mondtuk magunknak: „Mi fogunk győzni!”
A Volga természetes akadály volt az ellenség útján, de télen nem kevés problémát okozott a szovjet katonáknak. Sztálingrád sebesült védőit hihetetlenül nehéz volt átszállítani a másik parton levő hadikórházakba. A folyó gyengén fagyott be, a közepén a jég annyira törékeny volt, hogy csak a fiatal lányok – az egészségügyi nővérek tudtak átmenni rajta…
A Volgai csata bebizonyította az egész világnak, hogy a fasisztákkal fel lehet venni a harcot, le lehet győzni őket. A Szovjet Hadsereg sztálingrádi győzelme után a szövetségesek elhatározták, hogy megnyitják a második frontot.
Párizsban a háború után teret neveztek el Sztálingrádról. VI. György angol király kardot kovácsoltatott, és a város lakosainak adta át a díszkardot kitartásuk iránti tisztelete jeléül.
A Sztálingrád – ma Volgográd – központjában levő Mamajev kurgánért folytak a legádázabb harcok. Azután az jutott osztályrészéül, hogy a világ legnagyobb tömegsírja lett. Február 2-án minden évben az emlékműnél összegyűlnek azok a kevés szerencsések, akik túlélték a véres csatát, és megérték napjainkat is. Odamennek, hogy adózzanak a hazáért életüket áldozó bajtársaik emlékének.
Ajánló
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)
