Még tegnap mindenki örült az orosz-amerikai viszonyban bekövetkezett enyhülésnek. Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök szándéka az orosz-amerikai párbeszéd „újraindítására”, úgy tűnt, a nemzetközi biztonságot fenyegető kihívások új megítélésének tendenciáját, valamint a posztszovjet Oroszország és a Nyugat viszonyát jellemző bizalom légkörének kialakulását tükrözte. Az utóbbi időben azonban az a benyomás alakul ki, hogy a tendencia kezd megakadni – véli a legnagyobb orosz napilap, a Vremya szemleírója, Borisz Tumanov.
A tendencia sajátos kettéválásának lehetünk szemtanúi. Washington döntése, hogy lemond az amerikai rakétapajzs alkotóelemeinek csehországi és lengyelországi telepítéséről, Washington és Moszkva tárgyalásainak újraindítása a hadászati támadófegyverek csökkentése témakörében, Oroszország és a NATO afganisztáni együttműködése, az az ötlet, hogy Oroszországot meg kell hívni a közös rakétavédelem kialakításában való részvételre… mindez olyan lépésnek tűnik, amelyek a pozitív tendenciát jellemzik. De nem minden megy oly simán. Lássuk csak. Az Oroszország-NATO Tanács a közös rakétavédelmi rendszer kialakításának perspektíváit vitatja meg. És ez nem utópia. Mondjuk, Oroszország ma sem vonta vissza korábbi javaslatát, hogy az armaviri és az azerbajdzsáni gabalai radarállomás a rendszer alkotóelemei lehetnének. Azonban éppen akkor, amikor Brüsszelben a tárgyalások konkrét körvonalakat kezdenek ölteni, Washington amellett döntött, hogy Romániában és Bulgáriában helyezi el saját harcászati rakétavédelmi rendszere alkotóelemeit.
Ezek után pedig láncreakció indul be. Moldova támogatja Románia szándékát az amerikai elfogórakéták befogadására…
Szeretném kiemelni, hogy adott esetben kimondottan amerikai kezdeményezésről van szó, amellyel az USA nem a NATO keretében és európai szövetségeseinek megkérdezése nélkül lépett elő. Washington kihasználja egyes újonc NATO- és EU-tagországok törekvését, hogy szentebbek legyenek még a római pápánál is. Ezen a téren a régi, bevált „Amerika-központú” irányelvet követi.
Amikor a kialakult helyzetben Clinton asszony azon ironizál, hogy Oroszország nem kíván belépni a NATO-ba, tulajdonképpen tudatosan elferdíti a probléma lényegét. Oroszország soha sem állította, hogy eleve kizártnak tartja részvételét az európai, sőt, globális biztonsági rendszerben, de természetesen, számára ez csakis abban az esetben lehetséges, ha egyik ország sem fog uralkodó pozíciókat betölteni ebben a rendszerben. A Romániába és Bulgáriába telepíteni kívánt amerikai rakéták esete bizonyítja, hogy Washington az európai kontinenst egyfajta sakktáblának tekinti, ahol azt cselekedhet, amit akar, elsősorban saját geopolitikai érdekeit és saját nemzetbiztonságát tartva szem előtt. Oroszország éppen emiatt mondja, hogy ez a játék nem neki való.
Ajánló
(A szerző biztonságpolitika-szakirányos, V. éves politológus-hallgató)
