Az Egyesült Államokban a fiatal generáció megkérdőjelezi, és gyakran vissza is utasítja, a boomer generációra jellemző életfelfogást. Szerintük a boomerek által teremtett világ romlott és kilátástalan. Ez derül ki Peter Lavelle „Crosstalk” című műsorából, amelyben három fiatallal, Jason Zaharisszal (független újságíró és geopolitikai elemző, Prágában él, de USA-béli), Dr. Zarefah Barouddal (palesztin aktivista, Rómában él, de USA-béli), és Ethan Levinsszel (független újságíró, Dél Karolina állam, USA) beszélgetett.
A beszélgetést Ethan Levins (21 éves) azzal a megfigyeléssel indította, hogy egy tipikus amerikai boomer legnagyobb aggodalma az, hogy hogy áll a tőzsde, de Levins generációja ezt nem engedheti meg magának. Szerinte egy mai átlagos amerikai fiatal aggodalma inkább a tej ára, a benzin ára (mert autó nélkül nem megy), és az, hogy egyik napról a másik napra élnek. Persze vannak olyanok, állítja Levins, akik pl. az iráni háborún nagyon sok pénzt zsebelnek be.
Zarifah Baroud nemrég fejezte be a Ph. D.-jét, az Exeteri Egyetemen, palesztin tanulmányok témakörben. Ő azt állítja, hogy az egyetemi közösséget a palesztin népirtásról szóló hírek, valamint az USA abban való részvétele határozza meg. Szerinte érdekes időszakot élünk, mert a rendszer egy átalakulás előtt áll. Peter Lavelle ezt a helyzetet a Vietnámi háború esetéhez hasonlítja, mely elleni tiltakozás is sok pozitív változáshoz vezetett.
A Prágában élő, de egyébként USA-béli, Zaharis szerint a fiatal generáció politikai értelemben jóval tudatosabb elődeinél, de ennél fontosabb vízválasztó az ellentét az uralkodó osztály, és a dolgozó emberek között. Az előbbit a glóbuszt áthálózó Wall Streethez is köthető bankkartellek alkotják, akik az adósságcsapdát fegyverként használják a kisemberek ellen és minden pártban hatalmas politikai befolyással rendelkeznek. Zaharis megjegyzi, hogy a jelenlegi évszázadban az amerikai kapitalizmus elfordult az ipari termelőágazatoktól, és inkább egy olyan rentier kizsákmányoló rendszert léptetett a helyébe amely parazitamonopóliumokat tart fenn olyan emberi szükségletek kiaknázására mint a lakhatás, egészségügy, vagy a gyógyszerpiac, és ezért küzd a fiatal generáció lakhatási és egyéb mindennapi gondokkal. Zaharis szerint a fiatal generáció azzal is tisztában van, hogy az ő életüket jelentősen megnehezítő gazdasági érdekek képviselői ugyanazon politikai szereplők, akik proxyháborút vívnak Ukrajnában Oroszország ellen, Dél-Amerikából USA gyarmatot szeretnének csinálni, Iránt szívesebben látnák a Világbank vagy az IMF adósságcsapdájában, és támogatják az EU gyarmatosító politikáját is.
Ethan Levins az amerikai választásokat afféle ping pong meccshez hasonlítja. Egymást váltja a két párt, a nép ugyanazt kapja. Szíria Obama háborúja volt, Ukrajna Bidené, a jelenlegi iráni fiaskó Trumpé. A háborúzás állandó, de a gazdasági állapot is csak romlik. Biden alatt is komoly infláció volt, Trump alatt a benzinárak az egekben. Levins nem vár semmilyen komoly változást az időközi választásoktól sem.
Lavelle itt megjegyzi, hogy a palesztin népirtás is elnöki adminisztrációkon átível: Biden alatt kezdődött, Trump alatt folytatódik. A pártok viszont minden lehetséges belső újítást csírájában elfolytanak, és gyakran népszerűtlen, de már bejáratott, karrierpolitikusokat futtatnak (pl. Kamala Harris). Zarifah Baroud szerint a fiatal generáció a palesztinok mellé állt, a politikai elit szándékai ellenére. Baroud lát arra reményt, hogy a politikai elitben változás fog történni, mert a fiatalságot sikerült mobilizálni a tiktok és az instagram segítségével. Baroud szerint a fiatal generációra sokkal jellemzőbb, hogy készek akár az életüket is áldozni azért, hogy tiltakozzanak a saját kormányaik népirtásban való cinkosságában.
Zaharis megjegyzi, hogy a fiatal generáció egyik aggodalomforrása az általános életkörülmények, a lakhatás, a megélhetés, valamint a stabil állások hiánya, ugyanakkor a fiatal generáció általában visszautasítja az USA kormány háborús politikáját valamint a háborús költekezést és a további fegyverkezést. Sokan a NATO létjogosultságát is megkérdőjelezik, vagy azt, hogy az USA legyen a világ csendőre. A fiatal generáció, Zaharis szerint, azzal is tisztában van, hogy Irán, Oroszország, vagy Venezuela „bűne” az, hogy Washingtontól független politikát folytatnak.
Ajánló
A szünet után a műsorvezető egy új témát dobott be. Trump az utóbbi megnyilvánulásaiban a kommunizmus témát szedte elő, és megígérte, hogy az USA nem lesz kommunista. Levins szerinte ez legalább vicces, mert ma már Oroszország sem kommunista, de elképzelhető, hogy az idősebb (boomer) generációnál még működhet az ilyen riogatás. Itt Lavelle megjegyzi, hogy az ő generációja (a boomer generáció) volt az, amelyik mindent elrontott. Levins itt beismeri, hogy ő jobboldali, republikánus szimpatizáns, de őt nem lehet sem a „kommunistázással” sem a „szocialistázással” riogatni, amellett a másik oldal is ezt teszi amikor „fasizmussal” riogat. A kultúrháború egyre értelmezhetetlenebbé válik.
Lavelle itt Baroudhoz fordul, és azt a kérdést teszi fel, hogy ha a nyugati médiumok letagadnak egy népirtást, akkor mi másról hazudhatnak még? Baroud válasza, hogy az új generáció alatt kinőtt egy Black Lives Matter mozgalom is, de azt is látják, hogy a hatalom egyre erőszakosabban lép fel az újabb bevándorlókkal szemben (ez igaz volt Obama, Biden alatt is, de Trump alatt szintet lépett). Az új generáció azt is látta, amikor békés palesztinpárti tüntetők ellen a karhatalom erőszakkal lépett fel, mely jelenség viszonylag szokatlan az amerikai egyetemi kampuszokon. Az erőszaknak meg is lett a hatása, az újabb felmérések szerint a harminc év alattiak 85 %-a visszautasítja Trump Irán elleni háborúját. Baroud szerint Trump és Biden politikája lehúzta a leplet az USA Közel-Keleti politikájáról.
Lavelle itt Zaharishoz fordult. Az új téma bevezetője: Trump és Bernie Sanders, ha más más oldalról is, kampányaik során a változást igérik, de ez a sokak által várva várt változás valahogy soha nem következik be. Trump ma már a Bushokon is túltesz háborúpártiságban. Zaharis sietve megjegyzi, hogy Sanders végül ugyanúgy eladta magát. A fiatalabb generáció minimum egy harmadik pártot szeretne, egy olyat, amely nem kizárólag a Wall Streeti bank-kartellek vagy a hadi-ipari komplexum érdekeit szolgálja. Zaharis egy OXFAM felmérést idéz, miszerint az olajkonglomerátumok, az iráni háborús infláció miatt 23.5 milliárdos profitra tesznek szert, míg a konfliktus miatt szegénységbe taszítottak száma előreláthatólag 32 millióra rúg. Mindeközben a NATO ukrán proxyháborúján a Lockheed-Martin és a Blackrock 195 milliárd dollárral gazdagodik. Ugyan a választási kampányok alatt szó esik a változásról, de a választások után minden marad a régi. Zaharis szerint a fő mozgatórugója az népesség attitűdváltásának az, hogy ma már egyre többen látják, hogy az elit által tolt agresszív külpolitika (NATO agresszió Oroszország ellen, a palesztin népirtás), antidemokratikus belpolitika (az FBI és a Palantir információt gyűjt a népességről és ellehetetlenítik a kritikus hangokat), egyben azt is okozza, hogy a kismebereknek lassan választani kell a tankolás és az esti vacsora között.
A beszélgetés záróakkordja nem túl pozitív. Az USA-ban a hatalom a harmadik pártokat ellehetetleníti, mert tudják, hogy az elégedetlenség jobbról is balról is sok embert terelne abba az irányba. A harmincon felüliek még jólétben nőttek föl, ezért ők sokszor nem is foglalkoznak politikával, így, Levins szerint, nincs remény a változásra. Lavelle befejezésül megjegyzi, hogy mindez messze nem biztos: az iráni háború kimenetele elvileg mindent olyan mértékben megváltoztathat, hogy azt Amerikában is megérzik, és ez gyorsabban bekövetkezhet mint bárki gondolná.
